Molylepke

Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. A zár egy kattanással jelzi, hogy kiléphetek a valóságból. Egyedül lehetek. Újra.
 Amikor legutoljára jártam itt a szoba még óriási, a képzeletem végtelen birodalma volt. Ma már csupán egy szánalmas kuckó. A kockaköveken mocsok, az elkorhadt ágy alól kikandikál egy kifakult plüssállat szakadt, kockás lába. Lehajolok finoman kihúzom. Porfelhő száll fel. Esetlenül tartom kezeimben a pepita mackót. A fénytelen gombszemek felidézik bennem a rég eltűnt éveket. A kislányt aki félt a szekrényétől és rendszeresen bemászott az ágy alá beszélgetni egy kobolddal. Mintha egy másik életben történt volna. Múlt. Nincs többé. Elszállt, mint az  a fekete holló az ablak előtt. Vajon hová tarthat? Szereti valaki? Szerintem az állatok is szeretnek. Máshogy mind az emberek. Színjáték nélkül. Őszintén. Csendes, hűséges ragaszkodással. Csodálatosan. Lassan lépkedek. A nagy, ébenfa szekrény masszívan áll, meg sem érezve az eltelt időt. Süt belőle a hideg arrogancia. A fa tapintása sima, kezemhez porréteg tapad. Mennyit sírtam ennek a rideg kolosszusnak a megnyugtató magányában.. Féltem tőle, féltem a sötéttől, féltem a gondolataimtól, féltem az egésztől. Mégis belemenekültem. Azt akarom hogy vége legyen. A határozott rántásra az óriás bendője feltárul. Egy halott molylepke esik lassan a földre. Az elmúlás tökéletes metaforájaként. A kicsi test puhán ér földet. Nem háborgat senkit. Élt, aztán elment.Hiszem hogy egy jobb helyre.  A rohanó világban kit érdekel egy lepke halála? Mit számít hogy egy szív ver-e tovább? Élt-e egyáltalán? Volt valami célja? Vagy arra ítéltetett hogy megszülessen a sötétben, sose lássa a napot, s el is múljon ugyanott? Kinek van joga dönteni minderről? Ki fog ítéletet mondani? Mi lesz azzal a szívvel ami megszűnik dobogni, mert úgy rendeltetett? A szárnyak tapintása selymes, a nagy, cirádás ablakból beáradó fényben, gyönyörű, törtfehérnek látszik. Halványan kirajzolódnak rajta sötétebb formák, minták. Lehet hogy egy üzenet. De ezt amíg világ a világ, senki nem fejti meg. Az élet kulcsa a kezünkben, de senkit nem érdekel. Fontosabb a pénz, a hatalom, a jó állás. Ki foglalkozik a többiekkel? Hiszen ők csak bábuk. A saját játszmádban. Kihasználhatod őket, hisz mindenki azt csinálja, vagy nem? Mi lesz veled emberiség? Észre fogsz-e venni valaha is egy molylepkét?

Karácsony est

 A két manó behurcolta a kis, latyakos, fát összevizezve a padlót, és drága, bolyhos szőnyegeket. Elismerést várva meredtek rám nagy, barna szemeikkel.. – Könnycsepp folyik végig az arcomon, nagy lendülettel törlöm le, a hidegtől elkékült kezem belesajdul a hirtelen mozdulatba. Ha nincs semmi más, maradnak a képzelgések. Az embertől nem vehetik el a gondolatait, de hidd el egyszer ennek a módját is ki fogják találni. Egyetlen okból: Hogy minden az ő céljukat szolgálja.
  Az utca kihalt, az ablakokból, ahol nem húzták be a függönyt, boldog ölelkezések, idill családi pillanatok vetítődnek a kis utca kövezetére. A kapualjban kucorogva, durva anyagú, szétfeslett plédbe burkolózva sem tudom figyelmen kívül hagyni, pedig kevés dolgot szeretnék jobban. Sírni nem szabad, az csak ront a helyzeten. A pár méternyire lévő kocsmából vidám danolászás hallatszik ki. Szörnyű, hogy egyes emberek még a szeretet ünnepén sem tudnak kiszabadulni a az alkohol okozta függésből. Igazából, a lelkem mélyén megértem őket.  Én is menekülnék, ha lenne hova, de ennél már nincsen sokkal lejjebb.  A világban, a mai napon, rengeteg a boldog ember. Szenteste van! De ki hallott már olyat, hogy egy nap csak boldog és örömteli dolgok történhetnek? Ma is ugyanúgy meggyilkoltak valakit, a pénzéért, a lakásáért, vagy szimpla rosszakaratból. Ma is kicsúfolták a kislányt az óvodában, mert kissé csámpásan jár. Ma is utcára került egy árva gyerek, mert már nem volt több hely a neki kijelölt helyen sem. Ma is szomjan halt Afrikában egy totyogós baba.  Ma is meghalt valahol egy idős néni, egyedül, az üres lakásban. Régi fotókkal elmúlt emlékekkel körülvéve. Ma is gyártottak hazugságokat, rúgtak bele a náluk gyengébbekbe, elérhetetlen álmokat szövögettek, aminek értelmetlen megvalósítási kísérletei további embertársai életét fogja megnyomorítani.  Ezekkel a dolgok ugyanúgy megtörténnek, de most senki nem veszi figyelembe őket, mert ha változtatni nem tudnak/akarnak a dolgokon, ha világ mocskát nem is tudják elsöpörni, akkor is kell egy nap, amikor lelkiismeret furdalás nélkül lehetnek boldogak. Amikor elfelejthetnek mindent.  Nem sokat ér, de meg van a jó, és tökéletesség látszata az, ami a mai napon mindennél fontosabb.  Drága ajándékok, sablonos szövegek. „Kellemes ünnepeket! Karácsonyi vásár!” Már ez sem régi, csupán üzlet. A felgyorsult, kavargó világ egy üzleti fogása.  Semmi több. Néhány helyen talán még akad a szavak mögött érzelem. A jó még nem veszett ki teljesen, de az ítéletet már kimondták: A jóság, gyengeség. A gyengék pedig nem élik túl. Rég. Majd egyszer az egymáson segítés is kimegy a divatból, ha még nem történt meg.